Ó, jaj, megölt! Ha van szivedbe részvét, nyisd föl a kriptát, fektess Júliához.
Ó, szívem! asszonyom! Lehed mézét kiszívta a Halál, De nincs hatalma a szépségeden: nem tört le: szádon-arcodon bíborlik szépséged zászlaja, és a Halál még Nem tűzte ott ki sárga lobogóját.
Öleld utolszor, kar! s te száj - lehellet kapuja - ez igaz csókkal pecsételd örök alkum az uzsorás Halállal. Jöjj, zord kisérő, szörnyű kalauz! Kétségbeesett révész te, s verd a szirthez viharba fáradt, hányatott dereglyém. Érted, szerelmem!
Mi ez üveg? a kedvesem kezében? Ó, méreg ölte meg idő előtt. Huncut, kiinni mind, nem hagyni egy baráti csöppet, hogy hozzád vigyen?Megcsókolom szád. Tán csüng rajta pár csöpp, hogy halálba üdvözítsen engem.
Jöjj, drága tőr! Ez hüvelyed. Itt rozsdásodj meg: ölj meg!
Zord békülést hoz e mogorva reggel, fejét a nap se dugja ki nekünk.
De én többet adok: szobrot emelek néki sáraranyból, mindaddig amíg Verona áll, nevének nem szabad elmúlnia, ragyogjon a hű, tiszta Júlia
S én egy arany-Romeót veretek arája mellé: mártír-gyermekeknek így áldoz a koldusi szeretet.
Ó, Montague bátyám, add a kezed: Ez a leányom özvegydíja, többet nem kérhetek.