A szupernóva egy hatalmas robbanás a csillag életciklusának végén. Nagyon ritkák, de amikor előfordulnak, teljesen galaxisokat kelthetnek.
A szupernóva óriási robbanás, amely a csillag életciklusának végén következik be. Nagyon ritkák, de lehetnek olyan hatalmas események, amelyek több fényt sugároznak, mint a mi Napunk sugárzása az életében. A "szupernóva" kifejezés a latinból származik az új ( nova ) és fölött ( szuper ), mivel a szupernóva az éjszakai égbolton új csillagok. A kifejezést először Walter Baade és Fritz Zwicky alakította 1931-ben.
Kétféle módon szupernóma léphet fel. Az első történik egy bináris csillagrendszerben. A bináris csillagrendszer két csillag egyike, amely egy központi pont körül kering. Ebben a rendszerben egy csillag felhalmozhatja az anyagot a másik csillagból, növelve saját tömegét. Amikor a csillag elér egy bizonyos tömegt, a csillag felrobbanhat. A robbanás bekövetkezése után a csillag maradéka rendkívül sűrű mag, neutroncsillagnak nevezik. Ha a csillag rendkívül masszív, fekete lyukak keletkezhetnek.
Nehéz megfigyelni a szupernóvát a saját galaxisunkban, mivel gyakran eltakarják a por. Az utolsó szupernóva, amelyet a galaxisunkon belül figyeltünk meg, 1605-ben Johannes Kepler volt. Szabad szemmel megfigyelhető volt, és még a nap folyamán egy hónapig is láthattuk.
Az első feljegyzett szupernóvát a kínai csillagászok a 185 BCE-ben megfigyelték. A feljegyzések szerint a Földről nyolc hónapig megfigyelhető volt. Három szupernóva-robbanás történt, amelyek a saját galaxisunkban történtek az elmúlt 1000 évben, amelyet távcsővel lehet látni.
A Supernovae fontos, mivel a galaxisban a vasnál nehezebb elemeket terjesztenek. A Supernovae szintén fontos eszköz a tudósok számára a világegyetem távolságainak mérésére. Az 1a típusú szupernóva szokásos gyertyákként ismeretes, mivel mindegyik hasonló fényt bocsát ki, amikor előfordul. A tudósok összehasonlíthatják ezeket a szupernóvákat és mérhetik, milyen messze vannak.