Az alkotási folyamat legelejétől a képzelet játékban van. Mielőtt egy dolog létezne, azt az elmében vizualizálni kell. Ez a filmkészítés során végig előfordul. Először a forgatókönyvet kell megírni, ez egy szükséges szöveggyakorlat, amely nem teszi lehetővé a kezdeti képeket. Aztán jön a storyboard. Ezen a ponton életre kel az első szikrája annak, ami a művész elméjében rejlik. A sorozatok grafikusan vannak megrajzolva, kulcskockákat biztosítva a film előrehaladásához. Kinyilatkoztatás ezt először szemmel regisztrálni. Miután a gyártás lendületbe lendül, minden valósággá válik. A rendezőnek át kell tekintenie a kellékeket és a ruhásszekrényt, meghallgatnia kell a színészeket és a szereplőket, fel kell keresnie és jóvá kell hagynia a helyszíneket, és így tovább. Amikor végre elérkezik az a forró pillanat – forgatás a forgatáson –, egyszer s mindenkorra láthatod a jeleneteid, igaz? Nos, nem egészen…
VFX. Lépjen be a speciális vizuális effektusok nagyon széles területére. A VFX-effektusok a digitális technológia felhasználását jelentik olyan vizuális elemek létrehozására, javítására vagy módosítására, amelyek esetleg nem praktikusak, veszélyesek vagy lehetetlenek a fényképezőgépen belül rögzíteni. A film történetének mélyén különféle technikákat alkalmaztak olyan képek beillesztésére, amelyeket nem a forgatáson vettek fel olyan dolgokkal, amelyek voltak. A jelen és a még nem itt lévő végül megosztja a képernyőt. A filmek speciális effektusai gondosan kidolgozott technikák, amelyekkel lenyűgöző és vizuálisan lenyűgöző pillanatokat hoznak létre, amelyek fokozzák az általános moziélményt. Manapság köztudott, hogy szinte minden hollywoodi filmben van egy kis CGI (Computer Generated Imagery). De már az 1890-es években a filmkészítők okos módszereket alkalmaztak, hogy a kamerán belüli trükkökkel, ügyes szerkesztéssel és dupla expozícióval elemeket adjanak a filmekhez. A filmek speciális effektusai a technikák széles skáláját ölelik fel, beleértve a gyakorlati effektusokat, a számítógéppel generált képeket (CGI) és a vizuális effektusokat (VFX), amelyek együttesen bámulatos látványt nyújtanak a nagy képernyőn. Annak ellenére, hogy a digitális korszak sok ilyen hagyományos technikát sokkal kevésbé elterjedt, gyakorlatilag mindegyiket még ma is használják.
A filmekben a speciális effektusok példái a bonyolult pirotechnikával ellátott robbanékony akciósorozatoktól a fantasztikus lények élőszereplős felvételekbe való zökkenőmentes integrációjáig terjedhetnek. Függetlenül attól, hogy a speciális vizuális effektusok hogyan valósulnak meg, egy központi kihívást mindig is következetesen a filmesek elé állítottak: hogyan lehet egy jelenetet lefilmezni, amikor a nagy része egyáltalán nem látható? Ismételten: a digitális film nagymértékben leszűkítette ezt a kihívást. De végső soron a színészeknek olyan karakterek és események ellen kell játszaniuk, amelyek nem történnek meg. A kamerának olyan negatív teret kell rögzítenie, amelyet még nem ismer. És mint mindig, a rendezőnek mindig tisztában kell lennie azzal, hogy hogyan fog kinézni az utolsó, megszerkesztett jelenet, ezúttal úgy, hogy nincs mit nézni a forgatáson. Ennek számos módja van, de ez az alkalmazott technikáktól függően változik. A digitális kompozíció kulcsfontosságú folyamat a speciális effektusokban, ahol több vizuális elemet kombinálnak rétegről rétegre, hogy összefüggő és valósághű végső képet hozzon létre. Az alábbiakban bemutatunk néhány, az élőszereplős játékfilmekben használt vizuális effektusokat, és azt, hogy a filmes hogyan közelítheti meg a „majd találkozunk” művészetét.
Nagyon sok híres példa van olyan filmekre, amelyekben animációs karakterek kölcsönhatásba lépnek a film „valódi” világával. A klasszikus példák közé tartoznak az olyan Disney-filmek, mint a Mary Poppins és a Who Framed Roger Rabbit? Kézzel rajzolt animációs emberek és állatok utólag kerültek hozzá, míg a színészeknek az élő hasonmásokért kiálló kellékek ellen kellett játszaniuk. Újabban a CGI-t használták ennek a funkciónak a betöltésére, például a The Life of Pi és a Goosebumps című filmekben. A jó hír a film készítői számára, hogy egy jól kidolgozott storyboard útmutatóként szolgál majd az előgyártás során, hogy a stáb és a stáb megismerkedjen az utolsó képkockák és sorozatok elképzelésével. Karakterillusztrációkkal és produkciós tervezési renderelésekkel kombinálva teljes képet kaphat, ami segít lefordítani nemcsak a cselekményt, hanem a később hozzáadott dolgok hangulatát is. Hangszínészek is jelen lehetnek a forgatáson, hogy hozzáadjanak egy hangzási elemet, amely különösen előnyös lehet azoknak, akik a forgatáson adják a soraikat.
A speciális vizuális effektusok könyvének egyik legrégebbi trükkje a miniatúrák használata. Hagyományosan ez azt jelentette, hogy olyan környezetmodelleket kellett építeni, amelyek nagyon nagy halmazokat, például egész városokat, hatalmas járműveket, hatalmas építményeket és így tovább reprezentálnak. A néma korszakig az olyan filmek, mint a Metropolis , miniatűröket használtak a jövő városának ábrázolására, mozgó részekkel kiegészítve. A színészeknek a semmibe kell nézniük, és megpróbálniuk elhitetni velünk, hogy egy pofa forgatókönyvet látnak. Míg a miniatűrök első pillantása a storyboardban történik, a filmkészítők a gyártástervezési folyamat során láthatják először a megépítendő modellek részleteit. Amint a kézművesek hozzálátnak az építéshez, az egész stáb valódi pillantást vethet arra, hogy mi fog megjelenni a képernyőn. Noha nem minden produkció férhet hozzá az elkészült miniatúrákhoz a forgatás előtt, még a korai példákat is meg kell osztani a fő produkciós személyzettel és a szereplőkkel. Tapintható eleme van annak, ha finoman megszerkesztett miniatúrák előtt állunk, amelyek valóban belesüllyednek a szemgolyóba. Még nagyon meg is érintheti őket (óvatosan!). A produkció javára válik, ha időt kapunk azzal, ami később megjelenik a képernyőn.
Egy másik bevált módszer a nagyméretű környezetek hozzáadására a matt festés. Ennek többféle módja is van, de lényegében egy művész egy rendkívül részletes, fotórealisztikus díszletet fest, gyakran hatalmas léptékben, hogy megmutassa azt, amit egy díszlet nem tud. A színészek blokkolva vannak a keretben, hogy ne sértsék meg a később hozzáadott matt határait. Az Óz varázslója nagyszerűen alkalmazta őket, különösen akkor, amikor Dorothy és a banda először nézik meg a Smaragdvárost a távolban. A Csillagok háborúja olyan felvételeknél is felhasználta őket, mint a Halálcsillag rakodómezője – ez a több száz viharharcos szó szerint be volt vonva! A forgatókönyvek gyakran kulcsfontosságúak ahhoz, hogy megértsük, hogyan fognak kinézni ezek a keretek, amikor a képeket integráljuk, de mindez sokkal világosabbá válik a gyártási tervezéssel. A múltban előfordulhat, hogy ezek a speciális festmények nem voltak készen arra, hogy megnézzék őket, mire a kamerák a forgatásra forognak. Manapság a digitális matt a legelterjedtebb, és a látványelemekhez való korai hozzáféréssel az egész stáb ugyanarra az oldalra kerülhet.
Van egy bizonyos varázsa a mozgásos animáció leállításának, még akkor is, ha a végtermék nem tudja elfedni azt, ami az. Az olyan régi klasszikusoktól, mint a King Kong, a 2015-ös Oscar-díjra jelölt Anomalisa című filmig, a teljesen állítható modellek egy képkockánkénti exponálásának olyan textúrája van, amelyet a CGI soha nem tud újrateremteni. Az olyan figurákat, mint a babák, játékjárművek, agyag vagy szinte bármilyen nyersanyag, amelyet a filmkészítő meg akar animálni, gondosan filmeznek több tucat pózban film másodpercenként, hogy újrateremtsék a mozgás illúzióját. A korai tesztpróbák nagyon konkrét elképzelést adhatnak a szereplőknek és a stábnak arról, hogy mi fog megjelenni mellettük a vásznon az utómunkálatokban, olyan alapélményt kínálva, ahol korábban csak egy üres hellyel kellett szembenézniük a forgatáson. A filmesek még korábban is felkészíthetik a produkciót, ha a stop motion fotózás előtt megosztják a storyboardokat és a karakterterveket. És mivel gyakori, hogy a stop motion technikák matt képeket, miniatűröket és még animációt is alkalmaznak, gyakran sokkal mélyebb hivatkozási forrás áll rendelkezésre, hogy felkészítsen mindenkit, aki részt vesz a végtermékben.
Úgy tűnik, mindenki szereti az ikreket. És klónok. Vagy talán robotok, amelyek feltűnően hasonlítanak egy főszereplőre. Bárhogy is legyen, minden alkalommal, amikor egy karakter dupláját látja a képernyőn, szinte mindig a duplázás technikáját nézi (ellentétben a valós ikrek, hármasikrek stb. használatával). A digitális korban pedig a megkettőzés könnyen tönkremehet, ahogy Smith ügynök többszörös avatárjai végtelenül szaporodni látszanak a Mátrix- filmekben. A megkettőzés egyenesen a színészre hárítja a terhet: hogyan játszik az ember önmagával szemben? Az előgyártás korai szakaszában a storyboard segíthet a szereplőknek olyan fizikai stratégiát kidolgozni, amellyel kifejezheti különböző énjei egymás mellé helyezéseit. Régebben a korábban felvett dialógusok, vagy egy ellenpárbeszédet nyújtó színész nagy segítséget nyújtott a szerepét megduplázó színésznek. A digitális korszak lehetővé teszi a megkettőzött szereplők azonnali újrajátszását és integrációját, így szó szerint láthatják, ahogy önmaguk ellen cselekszenek ott a forgatáson, ha szükséges. De mint mindig, a korai tesztek elvégzése a rendelkezésre álló technológiával még jobb munkát végezhet a teljesítmény előkészítésében.
A legtöbbet emlegetett különleges vizuális effektus az is, amelynek mélységeit úgy tűnik, nem értékelik eléggé az emberek. A számítógéppel generált képalkotás szó szerint bármit fel tud tenni a képernyőre – a hatalmas tájaktól, amelyek nem is léteznek, a hatalmas seregekig, amelyek tele vannak digitális emberekkel a forgatáson extrák helyett. A digitális technológia lehetővé teszi a jelenetek szó szerinti megfestését és animációját a filmkészítő által választott módon. És ha úgy kívánja, helyettesítheti az itt eddig tárgyalt minden más hatásformát. Ennek ellenére számos oka van annak, hogy továbbra is használjunk miniatűröket, matt képeket és modelleket, és gyakran a CGI-t más médiával keverik filmsorozatok készítéséhez. Az is jó a folyamatban, hogy a „hiányzó” elemekkel gyakran interakciót lehet végezni a forgatáson a monitoron lévő integrált kompoziton keresztül. Ez óriási előnyt jelent a szereplőknek és a stábnak a kamera előtt hiányzó rések kitöltésekor. De mielőtt ez megtörténne, a filmesnek nagyon biztosnak kell lennie abban, hogy azt kéri, amit akar. A CGI egy drága folyamat, amely nagy szakértelmet és nagy technikai személyzetet igényel, amely drága szoftvereket és hardvert üzemeltet. Bár az eredmények „törlésének” luxusa nem tetszik az embernek, óriási költségtúllépések fenyegetik az ilyen hibák elkövetését. Jobb korábban olcsóbb módszereket alkalmazni. Az olyan eszközöket, mint a storyboardok, a gyártástervezés és a tesztklipek, soha nem szabad kidobni, még akkor sem, ha digitális kompozitok lesznek elérhetők a forgatáson. Ha mindent a kezdetektől fogva rendbe tesz, sok időt, pénzt és fejfájást takaríthat meg a filmesek.
A filmgyártás területén a speciális effektusok olyan gyakorlati technikákat foglalnak magukban, mint a robbanások és az animatronika, míg a vizuális effektusok digitális technológiát használnak olyan elemek létrehozására vagy javítására, amelyeket nehéz vagy lehetetlen gyakorlatilag megvalósítani. A speciális effektusok a fényképezőgépen belüli trükkökre és a fizikai manipulációra összpontosítanak, míg a vizuális effektusok túlmutatnak a valóságon, CGI-t és digitális kompozíciót alkalmaznak. Ezek a tudományágak együttesen lenyűgöző vizuális látványt nyújtanak, amely kitágítja a képzelet határait az iparágban.
Az argentin születésű New Yorker Miguel Cima a film-, televíziós- és zeneipar veteránja. Miguel filmje, a Dig Comics , kitűnő író, filmkészítő és képregény-alkotója elnyerte a San Diego Comic Con legjobb filmjét és Cannes-ban választották ki. A Warner Bros. Recordsnál, a Dreamworksnél, az MTV-nél és még sok másnál dolgozott. Jelenleg a Miguel tartalmat hoz létre több platformon és médián. Hivatalos oktatása a New York-i Egyetemen jött, ahol filmügyben szerezte BFA-t. Világ utazó, kulturális drogos és fő étel, a 2000-es évek közepe óta boldogan nem házas ugyanabban a galban, családjára és barátaira szentelt, és szolgasan szolgálja igazi mestereit - két kutyát és egy macskát.
A CGI (számítógép által generált képek) és a gyakorlati effektusok kiváló példák a népszerű filmekben használt két vizuális effektus megvitatására.
CGI (Computer-Generated Imagery): A CGI egy digitális technika, amely lehetővé teszi a filmesek számára, hogy számítógépes szoftverek segítségével hozzanak létre és kezeljenek látványelemeket. Forradalmasította a filmipart azáltal, hogy élethű lények, fantasztikus környezetek és látványos akciósorozatok létrehozását tette lehetővé. Az olyan kasszasiker filmek, mint az „Avatar”, a „Bosszúállók: Végjáték” és a „Jurassic Park” bemutatták a CGI hatalmas potenciálját, hogy fantáziadús világokat és lélegzetelállító látványvilágot vigyen a képernyőre. A CGI-n keresztül a filmesek zökkenőmentesen keverhetik az élőszereplős felvételeket digitálisan létrehozott elemekkel, ami zökkenőmentes integrációt és valósághű vizuális élményt eredményez.
Gyakorlati effektusok: A gyakorlati effektusok a forgatáson használt fizikai technikákra utalnak, amelyek vizuális illúziókat keltenek. Valódi kellékek, sminkek, modellek, miniatűrök, pirotechnika, animatronika és más kézzelfogható módszerek használatát foglalják magukban. A gyakorlati effektusok nagy múltra tekintenek vissza a filmgyártásban, és a filmművészet néhány ikonikus pillanatáért felelősek. Az „Alien” forradalmi lényeffektusaitól a „Mission: Impossible” sorozat észbontó mutatványaiig a gyakorlati effektusok kézzelfogható és zsigeri élményt nyújtanak a színészek és a közönség számára egyaránt. A filmesek gyakran kombinálják a praktikus effektusokat a CGI-vel, hogy a valós elemek és a digitális fejlesztések zökkenőmentes keverékét érjék el.
Számos film szerzett hírnevet úttörő vizuális effektusaival, amelyek forradalmasították az ipart, és megemelték a lécet a jövő filmjei előtt. A „Jurassic Park” (1993) lenyűgözte a közönséget a dinoszauruszok valósághű ábrázolásával, számítógép által generált képekkel (CGI). A "The Matrix" (1999) bemutatta az ikonikus golyóidő-effektust, átformálva az akciósorozatokat. Az "Avatar" (2009) kitágította a mozgásrögzítés és a CGI határait, hogy vizuálisan magával ragadó idegen világot hozzon létre. Az Inception (2010) észbontó vizuális effektusokat mutatott be, beleértve a nullgravitációs harcokat és a városhajtogatási képsorokat. A „Gravity” (2013) a világűr hatalmasságát az élőszereplős és a CGI zökkenőmentes integrációjával ábrázolta. Az "Interstellar" (2014) gyakorlati effektusokat, miniatűröket és CGI-t kevert az űrutazások és a fekete lyukak felfedezéséhez. Ezek a filmek maradandó hatást hagytak maguk után, és arra inspirálták a jövő filmeseit, hogy feszegessék a vizuális effektusok határait.
A VFX a „Visual Effects” rövidítése a filmekben. A digitális technológia, a számítógéppel generált képek (CGI) és más vizuális elemek olyan vizuális szekvenciák fokozására vagy létrehozására való felhasználására utal, amelyeket nehéz vagy lehetetlen önmagában gyakorlati eszközökkel elérni. A VFX a filmben a technikák széles skáláját öleli fel, beleértve a valósághű környezetek létrehozását, fantasztikus lények animálását, a természeti jelenségek, például a tűz és a víz szimulálását, valamint az élőszereplős felvételek vizuális javítását. A VFX művészek döntő szerepet játszanak a filmkészítési folyamatban, speciális szoftverek és technikák segítségével fantáziadús világokat és rendkívüli látványvilágot keltenek életre a nagy képernyőn.